Harmadik fejezet /Sehun/

A ház új ura 

- Úrfi, ébren van? - kezdett el egy vészesen ismerős hangú alak dörömbölni Baekhyun ajtaján, amit ideiglenesen már a sajátoménak tudhattam. Szusszantva hámoztam ki magam az éjszaka teljesen rám tekeredett takaró fogsága alól, miután a fejemet oldalra billentve leolvastam az aktuális időt Byun böhöm méretű, meghatározatlan ideig üzemen kívül működő ébresztőórájáról. 6:30. Hát nem hallottak ebben az átkozott házban alvásról?!

Cseppet sem elegánsan a hajamba túrva torpantam meg a fehérre mázolt falap előtt, amit aztán vészes lassúsággal tártam ki a váratlan és abszolút elhanyagolható, másrészről pedig senki által sem hívott vendégem előtt. Már csak a látvány is felért egy negyed vigaszdíjjal, viszont a szavai már kevésbé tudtak támogatni eme korai időpontban, éjnek évadján.

- Sehun úrfi? - próbált meg bizonytalanul és egyben észrevétlenül beljebb lesni a vállam felett a szobába, mintha keresett volna valakit. Egyértelmű kit. - Baekhyun úrfi itt van? Már rég le kellett volna jönnie reggelizni…

- Nem tudom eldönteni, hogy melyik a meglepőbb, ami elhagyta a száját, a kérdés, vagy az állítás - borzongtam meg a gondolatra is, hogy az egyik legjobb barátomnak már állítólagosan az ebédlőben lett volna a helye a finom reggelijét fogyasztva. Teljesen kiborító volt a tény, hogy ezek az emberek mi minden szent dologból, mint például az alvás, űznek gúnyt a korai kelés által. Az pedig, hogy Baekhyun személyes bejáratú portása már ilyenkor is szalonképesen, egyetlen egy szem alatti karika nélkül képes létezni... A jéghegy csúcsa. - Byun már tegnap kiköltözött, és Isten bizony, ha még egyszer rám meri törni az ajtót, Jongdae, akkor magával a női Byunnal rúgatom ki innét a seggét. - Készültem hatásosan a képébe vágni az ajtót, de a kiélezett reflexeihez híven még a közelgő vihar előtt megfékezte a kitörni készülő katasztrófát, annak érdekében, hogy elsimítsa a dolgokat. Vagy hogy még az Oh-hurrikán előtt ki tudjon faggatni.

- Kiköltözött? Elnézést, úrfi, kifejtené ezt nekem bővebben?

- Na ne szórakozzon velem! Kizárt dolog, hogy Baek... Nem mondta el magának, mi? - amilyen hevesen kezdtem tiltakozni a párbeszéd ellen, olyannyira rángattam bele saját magamat önhibámból kifolyólag.

- Pontosan mit is, úrfi? - puhatolózott óvatosan a komornyik, jól ismerve már engem az itt töltött hosszú évek alatt. Elégedett vigyor szökött ajkaimra a lehetőség kipattanó szikráját meglátva, ami úgy látszik a még félig alvó állapotomban sem hagyott cserben.

- Életet cseréltünk, ő beköltözött hozzám, én beköltöztem hozzá. Mostantól pedig, mivel én vagyok az új főúrfi a háznál, új szabályok lesznek. Először is: ha valaki megkísérel engem hajnali tíz óra előtt felkelteni, az abban a pillanatban egy útra szóló jegyet váltott a feledésbe merült senkik szigetére! Másodszor meg: ha egy liter feketekávénál kevesebbel próbálnak megvesztegetni reggelente, panaszt teszek a rendőrségen csalásért, méghozzá egy igen komolyért! Világos? Most pedig, ha lenne szíves… - tettem söprögető mozdulatokat a kezeimmel, jelezve, hogy nem kívánatos személy az ajtóküszöbömön túl.

- És mit mondjak a vívástanárnak, hogy az úrfi miért nem jelent meg fél nyolckor az óráján? - nem méltatlankodott, nem kezdett el velem hadakozni, hogy mégis mit képzelek magamról, hogy csak így idejövök és rögtön parancsokat osztogatok neki, mégis kiborítóbbat mondott a felsorolt összes lehetőségnél.

- Vívás? Most szórakozik velem? És mondja csak, mi mást kell még csinálnia ma ennek a csodagyereknek, hah?

- Nos, először is reggeli általában minden reggel hatkor, és ma miután együtt kiválasztottuk volna a ruháját a pártatlan véleményemre hagyatkozva, fél nyolckor meg kellett volna jelennie a város legjobb vívás oktatójánál, Mr. Lee-nél, a két órás edzésén. Utána relaxáló pihenés van sorrendben, majd ebéd után jöhet a szintén két órás táncóra Mr. Kimmel, este vacsora előtt pedig még egy kis angol ismétlés és házi feladat gyártás a holnap reggel tartandó órájára.

- Ne röhögtessen már, még Baekhyun sem lehet ekkora sznob!

- Nem igazán értem, hogy az úrfi most mire tetszik kilyukadni…

- Mindegy, felejtse el! Holnapra mi a terv? - szemforgatva dőltem az ajtófélfának. Muszáj volt hangyányi közreműködést mutatnom Baekhyun életvitelének irányába, ha már nem figyelmeztettem előre a lakásomban váró, mit sem sejtő társamról, aki nem éppen a jómodorról és az illedelmességről volt híres, akárcsak én. Habár, ha jobban belegondoltam, elkerülhettem volna a felesleges fecsegést az idegesítő alkalmazottal azáltal, hogy gondosan megőrzöm a Baekhyuntól kapott kis papírkát, amire felfirkantotta a napi tevékenységeit. Csak egy gond volt: teljesen leszartam az egészet.

- Mint említettem, reggeli hatkor, angol óra fél nyolckor, kivételesen fél órás hosszabbítással, aztán ebéd az édesanyjával… Vagyis, Baekhyun úrfi édesanyjával. Ezt követően pedig a könyvklubb ülésezik a feladott könyvek kivesézésére, majd röpke egy órás főzőtanfolyam, személyre szabottan a szakácsunktól, mielőtt még tálalnák a vacsorát. Az estéje szabad, amit általában olvasással, vagy retro zene hallgatásával tölt.

Miközben hallgattam a különböző órák és tanfolyamok sorolását, amiket kivételesen próbáltam legalább addig észben tartani, amíg be nem fejezi a szövegelést, azon gondolkodtam, hogy mennyire kedvezőtlen üzletet csináltam én azáltal, hogy belementem Baekhyun ostobaságába. Mindezt pusztán a fényűző lakás, a hibátlan kiszolgálás és az aranyat érő kávé miatt. Biztos félálmomban sikerült meggyőznie Baekhyunnak. Nála rosszabb már csak az anyja volt, aki a hírek szerint ismételten a városban tartózkodik. Frenetikus egy ebéd lesz…

- Aha, aha, aha. Főzőtanfolyam, mi? Vért véletlenül nem ad a rászoruló kórházakban?

- De, ötvenhat naponta, évi háromszor, pontban kettőkor, ebéd után. Maga éppen lecsúszott róla tíz nappal. Szeretné, ha beszerveznék magának is egy alkalmat? - ajánlotta készségesen, miközben már vette is elő a telefirkált mininoteszét annak érdekében, hogy a legparányibb kívánságomat is teljesíthesse annak pontos és megfelelő idejében, kényem-kedvem szerint elvégezve.

- Tegye le azt a szart, Jongdae, mielőtt még megetetem magával! - Fintorogtam, belegondolva, hogy az ijesztő ápolónő ruhába bújtatott túlkoros banyák a hosszú tűikkel a kékülésig szorított karomba vájva szomjaznak a véremre… Még a kedvesség gondolatánál is borzalmasabb volt.

A tény, hogy Baekhyun hagyja magát lecsapolni, szinte meg sem rendített. Szinte.

- De egy valamit viszont szeretnék… Mondjon le holnap minden, ismétlem, MINDEN programot… Vagyis, kivéve az ebédet Mrs. Byunnal, azért annyira hülye nem vagyok, hogy azt kihagyjam. A reggeli pedig akkor lesz, amikor én jónak látom.

Jongdae serényen jegyzetelni kezdett, ki is húzgált néhány már meglévő sort a papírján, amiért igazán értékelni tudtam jelen pillanatban.

- És az mikor lesz? - a kedvesség és segítőkészség csak úgy áradt a férfi minden vonásából.

- Hát amikor majd eldöntöm, hogy lemegyek!

A fantasztikusan indult reggelem után még visszafeküdtem pihenni az ágyba, azonban bármennyire is próbálkoztam elszenderedni, álom már nem jött a szemeimre. Jobb ötlet híján az éjjeliszekrényen árválkodó telefonom után nyúltam, hogy az abban elhelyezkedő, ámbár totálisan béna és klisés játékaimmal üssem el az időt, vagy csak megpróbáljam lefárasztani magam, az álommanóimhoz hízelegve, akik úgy tűntek, teljesen egyedül hagytak ebben a képletes csatában.

Miután végképp nem bírtam már magammal mit kezdeni, az inkább űrlényekre hajazó zombikkal való népirtás pedig a századik alkalommal nem hozta meg a várt sikereket, mi több, az agyamat is lezsibbasztotta már olyan mértékig, hogy a megszokott kávémennyiségem duplájáért rimánykodjak.

A ruháim még a hatalmas utazótáskában hevertek a tegnapi érkezésem óta, pont ott, ahol az egyik sarokban ledobtam őket. Általában figyeltem az öltözködésemre, ha az utcára léptem, azonban a ház óvó falai között nem igazán izgattam magam azon, hogy törődjek az általam ismert emberek véleményével - na nem mintha úgy általánosságban törődtem volna bármivel is, így a bárkitől érkező rosszalló vélemény is szimplán lepörgött a vállaimról. Ehhez híven tehát egyszerűen kikaptam a kezeim útjába kerülő első darabokat, amik egy kék térdnadrágból és egy V-nyakú fehér pólóból álltak. Pillanatok alatt cseréltem le az alvóruhámat, nemes egyszerűséggel az ágyam végében hagyva azt, hogy majd a nap valamelyik másik pontján eltehessem, ha éppen úgy tartja a kedvem.

Rutinos léptekkel vettem utamat a konyha felé, mert pontosan tudtam, hogy az ottani körülmények is alkalmasak a csekély reggelim elfogyasztására, ami jószerint tényleg csak a nagy adag kávémból állt, aminek elérése végett nem ismertem lehetetlent. Habár a ház egyszerre volt stílusos és régimódi - mint maga a benne lakó család -, a kedvenc helyiségem a modern berendezéssel megáldott főzőhelyiség volt; nem a saját önzőségeim miatt, hanem sokkal inkább az étkezésekért felelős embernek köszönhetően. Mindig is kedveltem Junmyeon érett felfogását, rátermettségét, és nem utolsó sorban a főzés iránti tehetségét, amit nagy adag szenvedéllyel fűszerezett meg a különböző ínyencségeknek; noha ezeket az okokat sohasem vallottam volna be neki, ahogy azt sem, hogy alkalom adtán szándékosan kerestem fel a társaságát, kivételesen nem a gyomromtól vezérelve.

A könnyen belökhető fehérre mázolt ajtón túl éles pusmogás hallatszódott, ám még ideiglenes kábaságom számlájára írva a dolgot, nem értettem a különböző tónusú foszlányokból semmit. Az illendőségekkel nem törődve robbantam be a konyhába elképesztő hévvel, titkon abban reménykedve, hogy ez nem hagy majd elég időt a bent sugdolózók számára az elhallgatásra. Tévedtem.

- Oh, úrfi, pont jókor jön! Máris tálalom a reggelijét, csak helyezze magát kényelembe az ebédlőben.

Hiába éreztem magam különösen piszok hangulatomban, úgy döntöttem, megkímélem szerencsétlen házvezetőt a szekálásomtól, hiszen jobban belegondolva, elég nyomorult élete lehetett így is, ha a Byun házaspár jelenlétét tette az otthonukban. Ami szerencsére, nagyon ritkán, és előre bejelentett időpontokban történt csak meg - legalábbis amennyire én tudatában voltam a dolgoknak.

- Oké - vállat rántva vetettem le magam az egyik stabilan álló székre a pirinyónyi kerekasztalnál.

- Öhm, elnézést, úrfi, de az ebédlő…

- Jongdae, komolyan, ne folytassa! Én nem Baekhyun vagyok, világos? Nincs szükségem arra, hogy körbeugráljon a nap huszonnégy órájában, és teljesen tisztában vagyok az ebédlő hollétével, de én úgy döntöttem, hogy itt iszom meg a kávémat, hát akkor itt is fogom meginni!

A komornyik egy határozott bólintással vette tudomásul a szavaimat, majd elfordult, hogy legalább annyiban a kedvemben járhasson, hogy kihozza nekem a hosszúkás alakú bögrét, aminek oldalait a mikulás díszítette elnyúlva, és aminek a belsejében forró élvezet kavargott.

- Sehun, már el is felejtettem, milyen, amikor itt vagy - ajándékozott meg egy szenvtelen pillantással Junmyeon, mielőtt még visszafordult volna az ebéd készítéséhez.

- Ahh, tudom! Biztosan rémunalmas lehetett eddig az életetek, nem is értem, hogy bírtátok ki ilyen sokáig nélkülem. Rejtély - pakoltam fel a lábaimat a szemközti székre, kényelmesen eldőlve, ameddig a falnak támasztott hátam engedte. Kezeim között már ott illatozott az életem egyetlen értelme, a feketék amazon királynőre, akiért bármikor az életemet adtam volna. Főleg, ha Junmyeon-módra van elkészítve.

- Aha, én sem értem. Rejtély - hangsúlyozta az utolsó szót hasonlóan, mint ahogy én tettem.

- Tudod, nem szeretem, amikor utánzol.

- Aha, én sem értem miért. Rejtély.

- Maguk emberek miatt kezdem azt hinni, hogy egyedül engem nem ejtettek fejemre gyerekkoromban…

A kávé elfogyasztása után eszembe jutott Baekhyun, és az, hogy mennyire kellemetlen helyzetbe hoztam azáltal, hogy nem szóltam egy szót sem a lakótársamról, ahogy Chanyeolt sem figyelmeztettem a közelgő hurrikánról. Frusztráltan sóhajtva kotortam elő a telefonomat a zsebemből, ösztönösen pötyögve be azt a pár számot, ami a barátomhoz nyitott közvetlen kapcsolatot.

- Te rohadék! Te Isten átka! Te te… Teee! - Indított a szokásos köszönési formák helyett egy elég agresszív kitöréssel, ami arra engedett következtetni, hogy eddig csupán azért nem vette a fáradságot, hogy maga hívjon engem, mert túlságosan tomboltak benne az érzelmek.

- A-a! Semmi csúnya beszéd, amíg Baekhyun a házunkban tartózkodik, ha jót akarsz magadnak.

- Egyáltalán mit csinál itt ez az úri tökfej, hah?! Nagyon gyorsan gyere vissza, mielőtt még személyesen rugdosom a házáig…

- Chanyeol! - Szusszantottam ingerülten, belefáradva már abba, hogy a legtöbb beszélgetésünk, amibe mást is belevontunk témaként, veszekedéssel kezdődött, majd végződött. - Nem is ismered, adj egy esélyt neki. Megérdemli, és hidd el, jó srác, jó fej. Vicces is tud lenni, ha hagyja magát ellazulni. És ott van mellette a tökéletes ember, arra, hogy megmutassa neki hogyan kell ezt csinálnia. Ez pedig te lennél.

- Most direkt bókolsz nekem?

- Mit jelent bókolni? Fejtsd ki kérlek, ez a szó nem szerepel a szótáramban.

- Persze, hiszen te csak szidod az embereket, akiket kedvelsz. Nyilván akkor most különös nagy szarban lehetek, ha még maga Oh Sehun sem olt be engem.

- Csak legyél kedves vele, oké? Legalább egy esélyt megérdemel, meg sem próbáltad megismerni…

- Honnan tudod, hogy nem próbáltam? - hangja sértettsége szórakoztat, ahogy szemeim elé kúszik a kép a valószínűleg fintorgó arcáról.

- Mert ismerlek. Látod? Akik ismerik egymást, azok tudnak dolgokat a másikról. Márpedig én ismerlek téged, ahogy Baekhyunt is, és azt mondom, hogy remek barátok lehetnétek, vagy akár még…

- Akár még mik?

- Ah, nem. Jobban belegondolva nem az eseted, ő ahhoz túl jófiú.

- Oh Sehun! Ne szórakozz velem te… - szaggatott levegővételéből arra következtettem, hogy kellőképpen sikerült feldühítem annyira, hogy megfontolja a kérésemet. Talán még a felvetésem is érdekli annyira, hogy megcáfoljon; mert hát abban mi lett volna a móka, ha mindig egyetért velem?

- Csak próbálj meg vele békésen kijönni, amíg távol vagyok. Nem szeretnék a hideg hulláitokon átgázolni, majd eltüntetni őket a rendőrségi nyomozók elől…

- A pozitívság csak úgy árad belőled, mondták már?

- Aha, napi huszonnégyszer megkapom.

A nap további része gyorsan eltelt semmittevéssel, a személyzet nagylelkű szívatásával és az ideiglenes szobám megszokásával. Nekem aztán nem voltak bajaim az új környezetekkel, bárhol képes voltam álomra hajtani a fejemet, eltölteni a napjaimat, akár véglegesen beköltözni valahová. Ilyen téren különösképpen alkalmazkodó személyiséggel áldottak meg, annak ellenére, hogy mindenki másban találtam bizonyos hibákat, amiket a legtöbb alkalommal megérte a felszínre csalogatni olyan határokat nem ismerő módon, hogyha szóval végzetet lehetne teljesíteni, az édesanyám már rég a sarkon kellette volna magát, férfiak társaságában mulatva az időt. Heccelt a tény, mintsem hergelt volna, tekintettel arra, hogy általában nem vesztettem el a fejemet, amikor a bili esetleg visszafelé borult ki.

A táncóra közeledtét - ha nem is mutattam ki a nyilvánosság felé - igencsak vártam ahhoz, hogy az állapotomat izgatottságnak lehessen nevezni. Kevesen tudják ugyan, de a tánc volt az én galaxisom, amiben űrhajóként elveszve bolyonghattam órák hosszán át, ameddig a dallam dobbantotta a szívemet, a ritmus körbeölelte a testemet, és az ütem magával ragadva szippantotta be egész lényemet. Baekhyunnak talán csak egy újabb kötelező kihívást jelentett a tánc fontossága, azonban számomra az igaz menedéket a szörnyűséges napok levezetésében.

Amikor Jongdae el akart fuvarozni a táncterem helyszínére, minden elérhető porcikámmal tiltakoztam ellene, de miután a tudomásra hozta, hogy kocsival is bőven félórás az út a távolság és a forgalom miatt, nem ellenkeztem, hagytam, hogy a volán mögé ülve teljesítse a kötelességeit.

Hamar megérkeztünk a kijelölt helyszínre, a sofőrömmé avanzsált férfitól pedig egy kedvesnek vélhető biccentéssel búcsúztam, zsebre tett kezekkel haladva az épület belseje felé. Nem hoztam magammal semmiféle felesleges cuccot, eleve kényelmes ruhában indultam el otthonról, egyetlen kiegészítő kellékemként a telefonomat választva.

- Késtél - a termet nem volt nehéz feladat megtalálni, hiszen az épület közepén helyezkedett el, nyitott ajtókkal várva az odatévedőket. Belül pedig a magnó mellett guggoló srác ügyködött valamit a telefonján, a belépő egyed - azaz én - felé sem fordítva a fejét, csupán csak a hangok alapján tudva, hogy valaki áll mögötte.

- Két óra két perc van - felhúzott szemöldökkel konstatáltam a tükör fölé felaggasztott óráról a pontos időt.

- Pontosan. Baekhyun egy óra ötvennyolc perckor szokott érkezni.

- Csakhogy én nem Baekhyun vagyok - húztam fel a szemöldökömet, miközben gúnyos hangom keményen átszelte a helyiséget, talán a kelleténél is epésebben. A titokzatos tanár, aki eddig csak a hátát volt hajlandó mutatni nekem, ezt az időpontot választotta arra, hogy felhagyjon a rejtelmeskedéssel, és végre szembenézzen velem. Hazudnék, ha azt mondanám, nem indította be a fantáziámat egy röpke ideig tartó múló pillanatra a látvány, mégis kellő lelkierővel rendelkeztem ahhoz, hogy ne mutassam ki nyíltan, hogy tetszett, ami a szemeim elé tárult a kissé kócos hajú fiatalember képében.

- Hát nem az a lényege ennek az egész cseréljünk életet dolognak, hogy úgy kell élnetek, mint a másik? - szenvtelenül viszonozta arckifejezésemet, kiismerhetetlen maszkját szilárdan tartva fenn.

- Te mégis honnan…

- Baekhyun figyelmeztetett, hogy valószínűleg ez lesz az egyetlen olyan óra, amire hűségesen be fogsz járni, szóval lehetőleg ne csesszem el veled a dolgokat.

- Remek, meg vagyok hatva a boldogságtól - fintorogva reagáltam le a hallottakat. Egyáltalán nem tetszett, hogy a legjobb barátom sunyi módon engem megkerülve adott tájékoztatást a tanárának rólam; minden bizonnyal hamis információkkal vegyítve a kiselőadását.

- Nekem aztán teljesen mindegy, hogy mit érzel, viszont itt most én vagyok a főnök. Egyébként Kim Jongin vagyok, örülök, hogy megismerhetlek, Baekhyun már sokat mesélt rólad. - Ajkait szexi félmosolyra húzva nyújtotta ki jobbját az illedelmekhez híven, türelmesen várva arra, hogy felocsúdjak kezdeti kábulatomból, és elfogadjam a felkínált kézfejet. Hezitálásom talán szórakoztatta, mivel mosolya kiszélesedett, amikor kivételesen bizonytalanul csúsztattam tenyeremet az övébe, megtapasztalva ezzel bőrének ellenállhatatlan puhaságát, amit egy gyenge pillanatomban akár egész nap képes lettem volna fogdosni.

_________________________________________

Sziasztok drágák! 

Hogy tetszett a fejezet? Mit gondoltok Sehun első napjáról Baekhyun helyében? Szerintem most jobban betekintést nyerhettetek abba, hogy mégis mi zajlik a fejében, és a továbbiakban is hasonlókra számíthattok. Sikerült valakivel megutáltatnom Sehunt, vagy esetleg jobban megkedveltetnem? :D Jongdae részeit egyszerűen imádtam írni! Remélem ti is legalább fele annyira jól szórakoztatok rajta, mint ahogyan én tettem. A végén pedig végre megjelent Jongin is! Igaz, keveset szerepelt, de azért így is ízelítőt kaphattatok a karakteréből. A véleményeitekre, mint mindig, most is kíváncsiak vagyunk ám, így ne féljetek megosztani velünk is. :)