Negyedik fejezet /Baekhyun/

Szemeiben láncok csörögtek, és a bilincsben én voltam 

Tisztábban gondolkodtam, mintha egy ablak nyílt ki volna a tudatomban, és minden zsigeri érzésem azt sugallta, hogy meneküljek amíg nem késő. Tudtam, hogy egy átlagos embernek több, mint háromezer gondolata volt egy nap, de az én gondolatfoszlányaim csak úgy keringtek körülöttem, és nem hagytak létezni. Este volt már, én pedig Sehun szobájában voltam a hatalmas franciaágyon idegességtől feszélyezve elterülve - szigorúan azután, hogy kitakarítottam-, a ház másik végében pedig Chanyeol aludhatott bizonyára békésen. Azóta nem szóltunk egymáshoz, én pedig teljesen biztos voltam benne, hogy nem én leszek az, aki kezdeményezni fog. Elég drámaira sikerült az első beszélgetésünk, már-már olyan volt, mintha egy doramába csöppenten volna. Vakító, fehér fény hatolt szemem üregébe; olyan volt, mint egy éles villanás. Pislogtam párat. Óvatosan fészkelődtek újra az érzetek bőröm alá. Először tompa fájdalom suhant végig testemen, majd zsibbadás. Az álmosság csalfa kacajjal vezetett meg. Bemászott a szemhéjam alá és csípni kezdte a bőrt; lekuporodott oda, majd lassan telehintette testem álomporral, kecsesen, ahogy egy balett-táncosnő hajol meg taps után. Elfelejtettem, hogy milyen dolgom lesz holnap, de nem állítottam be az ébresztőt. Az egyik oka az volt, hogy Sehunnak nem volt ébresztőórája - bár megtehettem volna, hogy a telefonomon beállítom, de feleslegesnek tartottam. A stresszhormonok hatására képesek az emberek ébresztő nélkül is felkelni. 

Zuhanás. Hideg. Nagyon sok. Hirtelen óriási mennyiségű víz tódult az arcomba, gyorsan ugrottam ki az ágyból jajveszékelve, nem messze tőlem pedig Chanyeol alattomosan elmosolyodott. Ó, te jó ég! A kasmír pizsamám csurom víz lett, nem beszélve a hajamról, amit nem fogok neki megbocsátani. 

- Te... mégis... HOGY KÉPZELTED EZT? – ordítottam, kikeltem magamból, egyszerűen nem tudtam visszafogni a belőlem kirobbanó haragot. Egyszer az életben aludhattam eddig, de most sem nyugalomban...

- Reggel hét van. Indulás, ficsúr – mondta jókedvűen, majd felém dobott egy kosárlabdát, amit alig tudtam elkapni. 

Ha pár centiméterrel lejjebb ment volna, akkor a labda fájdalmasan hason talált volna. Nekem pedig roppant alacsony volt a fájdalomküszöböm, így örültem hogy ez nem történt meg. Már amennyire örülni lehetett a kialakult helyzetnek. 

- Szóval, ha jól értem... Betörsz a szobámba minden jó indulat nélkül, ráadásul HAJNALI hétkor, és arra kérsz, hogy kosarazzak veled?! 

- Nem kérem, parancsolom. Sehunt is rá tudtam venni néhanapján. Gyerünk már – elvette tőlem a labdát, majd ellentmondást nem tűrő tekintettel nézett rám. 

- Azt hiszed, hogy nem tudlak legyőzni? A kosár is hatvan százalékban logikára épül... 

- Ne beszélj arról miért vagy jobb. Bizonyítsd, hogy az vagy! 

Több sem kellett nekem, elfogadtam a felhívást keringőre. Átöltöztem, felvettem a legkényelmesebb pólómat és egy pamutnadrágot rekordidő alatt, majd futottam Chanyeol után.  

Nem kellett sokáig sétálnunk, az utca végén volt egy pálya hatalmas palánkkal. Egy kissé féltem, mert semennyire nem értettem ehhez a sportághoz, Chanyeol pedig majdnem olyan magas volt, mint az a palánk. Irdatlan tempóba kapcsolt, mire feleszméltem ő már a pályán volt és bemelegített. Sportos alkat volt, és amikor zsákolt, észrevettem a tetoválásait. Eddig nem figyeltem fel rájuk, mert nem igazán kerültünk még olyan helyzetbe, hogy alaposabban szemügyre vegyem őt. Mindkét karján mesterien tökéletes tetoválasok voltak, mintha a betűk eleve ott lettek volna. Jól állt neki, és ezzel biztos tisztában volt ő is. Nem tudtam pontosan kiolvasni a feliratokat, de nem is volt rá időm, mert szemeiben láncok csörögtek, és a bilincsben én voltam. Odamentem hozzá, felmértem a helyzetem, aztán már a menekülési stratégiát dolgoztam ki az agyamban, de nem futamodhattam meg. 

- Unalmas lenne tét nélkül játszani – mondta gúnyos félmosollyal az arcán, én pedig nyeltem egy hatalmasat. 

- Mi legyen a tét? 

- Majd a játék után elmondom – mondta, majd robbanásszerűen került ki engem, és olyan lendülettel ugrott, hogy még nézni is hihetetlen volt. Már csak a labda hűlt helyét figyeltem, ami pár másodperccel ezelőtt még sínylődve ért a palánkhoz. - Egy ide. 

Úgy érzem, ez egy rövid játék lesz... 

Fáradtan és sajogva értem be a lakásba, alig vártam hogy leülhessek, Chanyeol pedig csak tetézte az egészet a büszkélkedő nevetésével. Szétterültem a kanapén, és azt akartam, hogy egy röpke pillanat erejéig váljak láthatatlanná. Minden erőmet össze kellett gyűjtenem. Bármi áron is, de meg kellett mozdulnom, ki kellett nyitnom a szemeimet. Akaratom alá kellett behódoltatni a testem, különben Chanyeol azt hinné, hogy feladtam. Mindig borzasztóan nagy volt bennem a harci szellem, így ez továbbra is szította bennem a tüzet. Azért valamennyire szégyenérzettel töltött el, hogy egyszer sem sikerült betalálnom ellene. 

- Nem hiszem el, ez könnyebb volt mint gondoltam – mondta hahotázva, majd letörölte a szeme sarkából kicsorduló boldogság-cseppet.

- Hogy te mennyire egy beképzelt ember vagy... 

- Ugyan, ficsúr. Még csak nem is ismersz. 

- Ne szólíts már ficsúrnak! – az ideges kijelentésemtől ő csak még szórakozottabb lett. 

- Azonban tétben játszottunk... 

- És most azt kéred, hogy menjek el? 

- Dehogyis, az túlságosan könnyű lenne – izgatottnak látszott, a hangja éles volt, mint a fagyott üveg, ha megrepedt. Én pedig előre féltem. Mégis mit kérhet tőlem egy ilyen beképzelt, öntelt, arrogáns ember? Egyáltalán nem tetszett ez helyzet. 

- Mondd már! 

- Még nem. 

- Miért? 

- Mert így izgulsz, talán félsz is egy kicsit. Így gondolkodnod kell, hogy milyen tétben játszottunk. De ne aggódj, el fogom mondani. Egyszer biztosan – csalfa mosoly kúszott arcára, majd eltűnt látómezőm elől. 

Jézusom... Létezik tőle idegesítőbb személy? 

Halkan duruzsolt a telefon a vonal másik végében, az óra kattogása ebben a pillanatban olyan volt, mint az esőcseppek zúdulása. Először lassan, majd egyre gyorsabban, többször. Sehun jellemzője volt ez a tényező is, de korántsem gondoltam volna, hogy egy örökkévalóságig fog várakoztatni. Tudta, hogy azt gyűlöltem a legjobban. 

- Mi van? – kínlódva szólt bele a telefonba, ennek ellenére volt valami rejtelmes a hangjában. 

- Téged meg mi lelt? 

- Most jöttem táncról. Minden részem sajog. 

- Ó, Jongin nem az a kíméletes típus – jókedvűen somolyogtam rajta, miközben próbáltam elképzelni milyen megpróbáltatásokat kellett túlélnie. Jongin valóban szigorú tánctanár volt. 

- Igazából élveztem. 

- Nagyszerű lehet neked táncikálni, miközben engem folyton presztrál ez az idióta, két lábon járó arrogancia – mondtam bosszúsan, Sehun pedig mély levegőt vett. 

- Baekhyun... 

- Cseréljük vissza. 

- Nem! 

És kinyomta... Már másodjára. Sehun néha az idegeimre ment, főleg az ilyen helyzetekben, viszont nem mutattam ki a dühömet vagy a csalódottságomat, de csak azért, mert nem akartam vele vitatkozni. Talán nem is volt olyan nagy baj, hogy eddig minden alkalommal visszautasította a kérésemet. Ez volt az egyik legnagyobb problémám. Kinyitottam a lehetőség ajtaját, de sosem mentem be. Általában csak nézelődtem a küszöbön, majd távozásom után nyitva hagytam, hogy a remény néha-néha kinézhessen fekete szemeivel. Halk ajtócsapódást hallottam a fürdő irányából, majd Chanyeol lépett ki, én pedig kiélezetten néztem őt, szinte lélegzetvisszafojtva. Reméltem, hogy nem vette észre; nem akartam megkapni a gúnyos vigyorát, de a szemeim nem engedelmeskedtek nekem. Így hát elmélázva bámultam továbbra is, ahogy egy csepp csordult végig izmos nyakán, le egészen a hosszúkás ujjáig. Csípője szélén lógott egy kobaltkék törülköző, ami annyira lezser volt, hogy még ha nem is akartam, de oda kellett néznem. Mindezt a kíváncsi természetemre fogtam, és még nem igazán volt előttem férfi ilyen kevés ruhában. Így ezt csak természetes érdeklődésnek könyveltem el, semmi másnak. Sehun házában mindenhol voltak tükrök, ezért a nappaliból sem hagyhatta ki a védjegyét. Túl egoista volt, ezért bárhol képes volt megállni, csak hogy a haja tökéletesen nézzen ki. Néha órákat is képes volt magát bámulni. Azonban ahogy konstatáltam, Chanyeol nem ez a típus volt. Hosszú ujjaival beletúrt dús, kávébarna hajába, majd már tovább is ment. Engem kikerülve sétált a konyhába, a hűtőből pedig kivett egy flakon hideg vizet. Nem tudtam eldöteni, hogy most áldás vagy átok volt-e az amerikai stílusban épített konyha. Láttam minden egyes mozdulatát. Az ádámcsutkája csak úgy emelkedett le és fel, ahogyan itta a vizet. Tovább tetézte, hogy eközben ő maga is csurom víz volt még. Oké, abba kellett hagynom ezt a nevetséges viselkedést. 

- Szóval... Általában egy szál törülközőben szoktál sétálgatni a lakásban? – puhatolózva tettem fel a kérdést, a leglágyabb hangon, amire csak képes voltam.

- Ja. 

- És nem tudnád ezt abbahagyni egy kis időre? Csak amíg itt vagyok.

- Nem. 

- Igen, egyből gondoltam... És most hova készülsz? – eluralkodott rajtam a kíváncsiság, így hamarabb kimondtam a szavakat, minthogy gondolkodtam volna. 

- Ha mindenáron tudni akarod, egy egyetemi buliba. 

- Ó, értem. 

- Tudod... akarsz jönni? – halk, dünnyögő hangon kérdezte, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy milyen szörnyű tréfát akar belőlem űzni. 

- Te most komolyan megkérdezted ezt tőlem? Ez most igazi, vagy valami átverés? Képtelenség.

- Jézusom, de sokat tudsz szarakodni. Jössz vagy nem? – egyre erőteljesebbé vált a hangja, mostanra már semmi jelét nem mutatta a kezdetleges bizonytalanságnak. 

Én pedig hosszas gondolkodásba estem. Eddig a lehető legunalmasabban éltem az életem, mindig csak a lehetőségek küszöbén maradtam, mert féltem a változástól. Úgy gondoltam, hogy itt volt az ideje kiszakadni az eddigi közegemből, és valami új, ismeretlen tapasztalatot szerezni. 

- Rendben. Megyek, azt hiszem. 

- Remek. Akkor viszont öltözz át, mert így nem jössz velem sehova. 

- Mi bajod van a ruháimmal? Különben is, szeretem a csíkosat – vállat vontam, majd egy apró görbére húztam ajkaim. 

- De ők nem szeretnek téged. 

Már megint kezdi... 

- Nem hiszem, hogy a ruhatáramból bármelyik ruha is alkalmas lenne egy bulihoz – félszegen mondtam, ő pedig unott arcot vágott, elindult a szobája felé, majd intett a fejével. 

Soha nem jártam még Chanyeol szobájában, azonban majdnem ugyanaz volt, mint Sehuné. Egyedül a színek és a bútorok voltak eltérőek, azonban a berendezés hasonló volt. Ebben a szobában mégis melegebbek voltak a színek, az egész nagyon otthonos volt. Pár kép is díszelgett a bakelitfekete polcon, szinte mindegyik boldog családi kép volt. Nem tudtam teljesen körülnézni, mert ebben a pillanatban előkerült ő is a szekrénye sűrűjéből, és enyhe erőszakkal nyomta a kezembe a ruhákat. 

- Ettől kisebbeket nem találtam. Próbáld fel. 

Lenyeltem a mennydörgő szívverésemet, és mereven bólintottam. Átmentem a szobámba, az ágyra raktam a ruhákat és alaposan megnéztem őket. Ránézésre a póló nagyobb volt, mint én, viszont a nadrág az én méretem lehetett. Azonban egyáltalán nem nyerte el a tetszésem ez a stílus, a nadrág túl koptatott volt és túl sok helyen volt kiszakadva. Felpróbáltam először a nadrágot, ami tökéletesen passzolt rám. Nem tudtam elképzelni Chanyolnak honnan lehetett ilyen kis méretben nadrágja, hiszen ő majdnem akkora volt, mint a Tejútrendszer. Megnéztem a tükörben is magam, egy kissé meglepődtem a fenekem formáján, sosem volt még ennyire kerek semmiben. A pólót is felvettem, ami nagy volt, de nem volt illúzióromboló, az összhatás így is elég jóra sikeredett még szerintem is. A póló puha volt, és körülölelte egy kellemes Chanyeol-illat, ami nagyon tetszett. Átmentem Chanyeol szobájába, már ő is fel volt öltözve hasonló stílusú ruhákba, csak rajta sokkal jobban állt. Végig nézett rajtam, én pedig szinte zavarba jöttem ismeretlenül szikrázó tekintetétől. 

- Fordulj meg – gyengéd hangon kérte, én pedig bátortalanul forogtam egyet tengelyem körül. - Tudod ficsúr, igazán jó segged van. 

- Hogy micsoda? – a szemeim a kétszeresére nőttek, lehetetlenségnek tűnt ez a pillanat. 

Persze Sehun elejtette ezt az információt Chanyeolról, de eddig őt eléggé lefoglalta az, hogy megkeserítse az életem. 

- Nem szoktak neked ilyesmit mondani, ugye? – hűvös mosolyra húzta ajkait, engem pedig szinte kirázott a hideg. 

- Nem, nem igazán. 

- Ne szokd meg túlságosan. 

Kocsival tettük meg a távot, aminek részben örültem, mert így egy új dolog derült ki Chanyeolról. Na meg utáltam feleslegesen sétálni, vagy bármilyen más dolgot tenni. Automatikusan ültem hátra, Chanyeol pedig csak meglepetten figyelt aztán rám szólt, hogy üljek át az anyós ülésre. Furcsa érzés volt ott ülni, azonban élveztem. A helyszín egy teljesen átlagos ház volt, kihallatszó fülsüketítő zenével, egy seregnyi emberrel, akik kint is álltak bőven, szinte részeg hajóként dűlöngélve. Szorosan Chanyeol mögé álltam amikor megindultunk, de ő semmi jelét nem mutatta, hogy foglalkozna velem. Ennek ellenére nem szerettem volna elengedni, és különböző idegen tekintetek kereszttüzében égni. Amikor beértünk szinte semmit nem láttam a füstfelhők rengetegje miatt, de Chanyeol azon nyomban kiszúrt valakiket egy hatalmas kanapén. Arra vette az irányt, engem hátrahagyva, én pedig gyökeret vertem a helyszínen, beleragadtam ebbe a pillanatba. Csak néztem, ahogyan mosolygott mindenkire, ahogyan rám sosem mosolygott; egy ölelés, egy baráti gesztus, és... egy csók. A hidrogénszőke hajú lány erőszakosan falta Chanyeol ajkait, aki semmit nem tett, csak tűrte mindezt. Tisztán láttam mozdulatlan testét, ahogy a lány a nyakába csimpaszkodott és próbált mindent megtenni, hogy csak rá figyeljen.  Nem tudtam, hogy miért érintett rosszul, jelenleg össze voltam zavarodva és bántott, hogy egyetlen percet sem szentelt nekem, amint ideértünk. Olyan érzés keringett bennem mint egy gyufában, ami végleg kialudt. Úgy döntöttem, hogy nélküle is jól fogom magam érezni és hagytam, hogy a csalódás első fonalai elkezdjék összekötözni megrepedt szívemet. Alkohol után indultam; sok alkohol után. A családi rendezvényeken csak a pezsgő fogyasztását engedték meg a szüleim, de minden bizonnyal itt nem fogok olyan minőséget találni. Amit ebben a pillanatban egyáltalán nem bántam, főleg amikor megpillantottam egy pohár napfénysárga löttyöt. Nem hittem volna, hogy én ilyet valaha is inni fogok, ezért amikor lenyeltem enyhe fintor kúszott arcomra, a számból pedig nem tudtam kiűzni a förtelmes kesernyés ízt. Ennek ellenére még egy pohárral ittam, hogy valamivel jobban érezzem magam. 

- Téged még nem láttalak erre – egy öblös hangot hallottam magam mellett, lehelete alkoholmámortól bűzlött. 

- Nem sűrűn járok ilyen helyekre. 

- Miért? Pedig király, főleg ha ilyen jó fej arcot fog ki az ember, mint én – halványan elmosolyodott, tekintete már zavaros volt. A kezében egy üveget tartott, majd teleöntötte a poharam vele. - Tessék, igyál még. Becsüld meg, eddig te vagy az első, akinek adtam belőle. Nagyon ütős a cucc. 

- Hogy hívnak? – kérdeztem, miközben szüntelenül az átlátszó italt figyeltem a poharamban. Ránézésre is szörnyű íze lehetett. 

- Barátoknak csak Jihoo. 

- De mi nem vagyunk barátok. 

- Ez esetben haverkodjunk össze – összemosódva mondta a szavakat, én pedig idegességemben a poharat szorongattam. - Menjünk ki, ott majd a többiek még több piát adnak neked. 

- Szerintem már éppen eleget ivott – Chanyeol jelent meg, és intézte acélos szavait a másik fiú felé. 

Egymásra néztünk, mindkettőnk szemében harag csillogott, de bizonyára nem tudta rólam azt a tényt, hogy csakis a saját fejem után mentem. A szemeim üvegessé váltak, megrogyott a térdem. Nem omlottam össze, ugyanúgy álltam előtte, de valami mégis az összezuhanás érzetét festette fel rám. 

- Szerintem még nem. Nem mondhatod meg, hogy mit csináljak – mondtam az indulat perzselő tüzével, majd amikor inni akartam Chanyeol megragadta a csuklóm. - Engedj el, ez fáj! 

- Most pedig hazamegyünk! – a düh elnyelte szavait, majd már csak azt éreztem, ahogy szélsebesen, az embereket félrelökve a kijárat felé húzott. 

Az engem körbeölelő furcsa érzelmek burka úgy robbant szét, mint a földre ejtett üvegváza. Dühös voltam rá, amiért ilyen vadul és akaratosan viselkedett. Nem mertem semmit sem mondani, habár teljesen biztos voltam benne, hogy nem bántott volna. Mégis... a biztonság képzete egy erősebben birtokolta a testem, ahogy Chanyeol birtoklóan szorította a csuklómat, mintha az élete múlt volna rajta.  

______________________________________

Sziasztok!:) 

Sajnálom, hogy csak most került fel az új rész, de remélem, hogy mindenkinek elnyerte a tetszését. 

Voltak benne meglepő részek, ugye? 

Szerintetek Chanyeol miben fogadott Baekhyunnal? Miért nem mondta el neki milyen tétben játszottak?

Megkérek mindenkit, hogy aki elolvasta ezt a kis utószót, az írjon nekünk pár sort, szerintem igazán nem nagy kérés;;